2011. május 13., péntek

Paragon Go Virtual - első benyomások

Minap az Ubuntu 11.04 kapcsán írtam egy első benyomást megörökítő bejegyzést.
Tegnap a Paragon Go Virtual szoftvert próbáltam ki és az első tapasztalat pozitív volt.
Valószínű, hogy készítek egy címkét, illetve jelölni is fogom a címben a hasonló felindultságból írt bejegyzéseket:)

De a lényeg:
Amikor olvastam a fenti szoftverről, akkor írtam is róla egy bejegyzést, mert egyrészt híve vagyok a virtualizációnak, másrészt érdekesnek tartottam, hogy van egy díjmentes szoftver, ami hasonlókat tud, mint a fizetős nagytesók: fizikai vasat virtualizálni a rajtuk levő oprendszerrel, szolgáltatásokkal (természetesen bizonyos kereteken belül).
A héten próbáltunk feléleszteni egy klinikai halál állapotában levő XP-t. Mivel egy bizonyos program, amit telepítettek rá korábban csak ezen a gépen volt meg, a telepítője pedig rég az enyészeté, ezért nagyon fontos volt, hogy életre tudjuk kelteni, ami végül sikerült. Ennek kapcsán jött az ötlet, hogy akkor gyorsan egy image készüljön róla. De ha kipusztul a hadver valamikor alóla, még ez sem biztos, hogy megoldás lesz. Virtualizálni kellene az egészet, úgy ahogy van.

Ekkor jutott eszembe a 
Paragon Go Virtual.
Ha már észbe jutott, ki is próbáltam a saját, élő Windows 7 64-bit-re   telepítve a program 64-bites verzióját.
Lehet választani, hogy VMware, VirtualBox vagy  Microsoft Virtual PC 2007/Windows Virtual PC-re szeretnénk a virtualizált gépet elkészíteni.
Én most a VMware-t választottam.
40GB a rendszerpartícióm, de volt hely a másikon, hát hajrá.
On-the-fly elkészítette a lemezképet, bő negyed óra alatt.
Amikor elkészült, klikk a  .vmx fájlra és már indulhatott is. (A hálózatot NAT-ra állítottam a VMware-ben az egyszerűség kedvéért.)
Minden gond nélkül indult, egyedül a lapozófájlt kellett reset-elni.
Hálózati meghajtók kapcsolódtak, Novell kliens működött, login script lefutott, dropbox szinkronizálódott, messenger indult, Office indult.
Hangkártyát nem tudta virtualizálni, azon lehetett volna reszelni, de most nem ez volt a lényeg.

A program Windows 2000-től felfelé tudja a Microsoft operációs rendszerekkel telepített gépeket virtualizálni.

Olyan helyeken, ahol a fenti probléma áll fent (működő program, de nincs meg az eredeti telepítő és természetesen nincs célhardver sem a gépben, mint pl. mérőműszerhez kapcsolt gépek esetében) nagy segítség lehet.Továbbá virtualizálás után feljavítható egy régi gép sebessége, hiszen memóriát könnyebben lehet hozzárendelni egy virtuális géphez.
Természetesen a fizetős nagytesókban pl. VMware is megvannak ezek a funkciók.
Biztosan más oprendszerrel, más vason nem lett volna ilyen egyszerű, mint ahogy az eredeti cikk is írja.
De nekem majdnem minden működött.
Az első benyomás tehát itt is jó volt:)








4 megjegyzés:

  1. Tényleg jó kis program, már használtam én is. VirtualBox-hoz nagyon jól jön, de a többihez van gyári P2V program, én inkább azokat favorizálom ha az a rendszer van a kezeim között.

    VálaszTörlés
  2. Persze, ha van kéznél fizetős, akkor ott sokkal több minden elérhető (VMware, Hyper-V), illetve egyértelműen piacvezető.
    Ha már itt tartunk: ha munkaállomás(oka)t kellene virtualizálnod linux szerverre (nem fizikait, hanem egyből virtuális gépeket telepíteni), milyen megoldást választanál?

    VálaszTörlés
  3. Debian-t, mindenképpen. XEN-t vagy OpenVZ. Esetleg ha lenne időm :D, akkor KVM-et xenner-el (még nem próbáltam, de ígéretes project).

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a segítséget:)

    VálaszTörlés